Sajnos nagyon sok, akár jól hangzó, de össze-vissza, értelmetlen magyarázatot lehet hallani.
Vegyük sorba az erre vonatkozó elméleteket.
A kiropraktorok eredeti elképzelése, és közülük sokak szerint jelenleg is, a szubluxáció és a népi csontkovácsok megfogalmazása „a csigolya kiment a helyéből” lényegében ugyanazt jelentik, a csigolyaközti kisízületek „mini ficamát”.
Az ízület felszínek egymástól elmozdulnak, de az ízület fej nem hagyja el teljesen az ízület árkot. Az elmélet szerint az ízület felszínek elcsúszása miatt a csigolyaközti nyílásban lévő ideggyök az ízület nyúlvány közvetlen mechanikus nyomása alá kerül. Az esetek többségében azonban nincs igazi „idegnyomási” tünet, hanem (un. álgyöki, kisugárzó fájdalomról van szó. A szubluxáció elmélete ellen további érv, hogy a csigolya elmozdulások „helyretevését röntgenvizsgálatokkal nem sikerült bizonyítani. Saját magam sok száz speciális röntgenvizsgálatot végeztem, és csak az esetek töredékében sikerült kimutatni a csigolya elmozdult helyzetének normalizálódását. Azaz ritka, hogy a kezelés előtt készített röntgenfelvételen látható csigolyaelmozdulás a kezelés után már nem látszik. Speciális röntgenfelvételeken gyakoriak a csigolyák elmozdulásai, illetve a csigolyaközti ízületek felszíneinek különböző eltérései, de ezek csak hajlamot jeleznek a blokkolódásra, azaz csupán az ízület működési zavarára utalnak. A manuális medicina ,,táborában” is vannak, akik azt állítják, hogy a műfogásokkal történő „csigolya-helyretételt” röntgenvizsgálattal igazoltak. Az ő vizsgálataik sem állják ki a kritikát. Például a gerinc előre-hátra hajlított tartásában készült felvételeken, összehasonlítva kezelés előtti és utáni állapotot látható eltérés, hogy a csigolyák egymástól való távolsága megnő. Ez azonban csak annak a következménye, hogy a kezelés után nagyobb mértékben mozog, jobban hajlik a gerinc. Nyilvánvaló, hogy emiatt a csigolyák jobban eltávolodnak egymástól, így ez csak a mozgás fokozódását igazolja és nem a csigolyák „helyretételét”. Ezt a kérdést több évtizede sok, csak ezzel a szakterülettel foglalkozó szakember sem tudta megoldani. A röntgenvizsgálatokkal gyakran kimutatott un. csigolya-szubluxációk többségében nem is várható a normális anatómiai helyzet visszaállítása. Így például ha az ok, egy nagyobb erőhatás miatt a kisízületi felszínek lecsiszolódása, vagy az ízület szélén létrejövő csontos felrakódás. Gyakran látható, hogy a nyaki gerincen az kisízületi felszínek a vízszinteshez közelítő síkba kerülnek, és emiatt következett be két szomszédos csigolya egymáshoz viszonyított elmozdulása, néhány milliméteres elcsúszása. A röntgenfelvételen ezt a jelenséget lépcsőképződésnek írják le. A csigolyaközti kisízületek szubluxációja – az esetek egy részében – a csigolyaközti nyílást (foramen intervertebrale) valóban beszűkítheti. A csigolyaközti kisízületek „be és ki csípődései”, a derékfájós (lumbágós) személyeken jól láthatók.
A csigolyaközti nyílás anatómiájában fontos, hogy a hátsó falat a csigolyaközti ízület képezi, amihez a gerincvelőből kilépő hátulsó, azaz érző rostokat tartalmazó ideggyök van közelebb. Ezért gyakoribb az érzészavar, mint az izombénulás, amely a kissé távolabb elhelyezkedő elülső, azaz mozgató gyök nyomódásának következménye. Ez a magyarázat arra, hogy a kisízületi blokk esetén, az ízületi nyúlvány nyomása miatt is létrejöhet gyöki tünet. A csigolyaközti nyílás további fala maga a csigolyatest. Ennek szélén lehet olyan meszes felrakódás, amely az alagutat szűkíti, esetleg közvetlenül nyomhatja az ittlévő ideggyököt. Ez az az eset, amelyben valóban a „meszesedés”, azaz a csigolya oldalán levő csontos kinövés a tünetek okozója. A meszes felrakódás gyakran a csigolyatest hátulsó oldalán alakul ki, amely a csigolyaközti nyílás elülső fala. Ez a meszesedési típus a szokásos röntgenfelvételekkel nem is mutatható ki. Speciális irányú vagy komputeres rétegvizsgálat igazolhatja, hogy valóban fennáll-e az elváltozás. A csigolyaközti nyílásban, azaz egy tulajdonképpeni alagútban levő egyéb anatómiai részek, mint erek (artéria és véna), zsír és kötőszövet különböző kóros változásai is az ideggyök károsodását okozhatják. Mindezek termeszétesen nem kezelhetők műfogásokkal, súlyosabb tünetek esetében a megoldás műtéti. Lehetőségükkel számolni kell, kimutatásukra csak az előbb említett speciális röntgenfelvételt, vagy a mágneses rezonanciás vizsgálatot kell alkalmazni.
Az ágyéki (derék) gerincszakaszon a csigolyaközti nyílásban levő ideggyök-károsodás oka valóban gyakran porckorongsérv/ sérvesedés. Vannak olyan manuálterápiás irányzatok, amelyekben azt hangoztatják, hogy minden gerinc eredetű tünet porckorongsérv miatt van, s így a műfogásokkal gyógyítás lényege a porckorongsérv megszűntetése.
Fontos tisztázni, hogy mit értünk porckorongsérven? A folyamat súlyosságától függően különböző fokozatok vannak. A porckorong külső, erős, rostos gyűrűje először megreped, és csak kidomborodik a belső kocsonyás porckorongrész, ezt „kiboltosulásnak”, protrusiónak nevezik. Ez nem tekinthető igazi porckorongsérvnek.
A következő fokozatban további kitüremkedés következik be, amely során a porckorong kidomborodó része „előreesik” (prolabál), majd végül a porckorong kipréselődött része leszakad. Ez tekinthető igazi porckorongsérvnek, (latinul: discus hernia). A kiszakadt porckorongsérv esetén az izomtechnika megkísérelhető, de a manipulációs kezelés tilos!
A porckorong kiboltosulása, mely okozhat gerinc, és a végtagba kisugárzó fájdalmat, ideggyógyászati tüneteket, eredményesen kezelhető a kisízületre ható műfogással. A csigolya mozgásszegment anatómiája érthetővé teszi, hogyan tudunk a kisízületek kezelésével a csigolyaközti porckorongra hatni, annak kiboltosulását megszűntetni. A kétoldali csigolyaközti kisízület és a csigolyaközti porckorong terhelése normál körülmények között egyensúlyban van. Elképzelhető, hogy a csigolyaközti kisízületek funkciózavara – például lehet egyszeri rossz mozdulat miatti blokkolódása következtében a porckorongra nagyobb nyomás hat, emiatt bekövetkezik a kiboltosulás. A kisízületre alkalmazott manuális terápia hatására helyreáll annak mozgásfunkciója, és ezáltal megszűnik a porckorongra ható kóros terhelés, megszűnik a kiboltosulás. Valójában a műfogások nem közvetlenül a csigolyaközti porckorongra irányulnak.
A porckorongsérvek gyakorisága miatt néhány dolgot kötelességemnek érzek ismertetni. Teljesen helytelen és szakszerűtlen akár orvosok, akár nem orvosok részéről a deréktájról kisugárzó fájdalmak azonnali porckorongsérvnek minősítése. Az egyszerű röntgen-vizsgálat nem alkalmas a porckorongsérv kimutatására, csak nagyon közvetett gyanújelként értékelhetők az azon látható elváltozások. A kiszakadt porckorongsérv megállapítása ideggyógyászati vizsgálat feladata. A vizsgálatkor észlelt súlyosabb tünetek esetén ma már mindig megtörténik a CT, MRI elvégzése. A gyöki tünetek alapján elsősorban porckorongsérv lehetősége merül fel, de az ideggyök károsodása számos más betegségben is előfordul, mint például előzőekben is említett daganat, cukorbetegség, vagy „alagút” szindróma. Egyaránt helytelen egy nyilvánvalóan kiszakadt porckorongsérves beteg műtétének halogatása, mint a sajnos egyre gyakoribb, előzetes egyéb gyógymódok alkalmazása nélküli műtét, amelyek sokszor nem kellően eredményesek. Az előzetes részletesebb vizsgálat esetleges egyéb okot deríthetett volna fel. Mindez sokszor a gyakorlatban szakorvosoknak is problémát jelent.
Az olyan nézet, hogy a műfogások célja mindig a csigolyaközti porckorongsérvek kezelése, ellen szól, hogy éppen a leggyakrabban kezelt koponya és az első nyakcsigolya, valamint az első és a második nyakcsigolya között nincs csigolyaközti porckorong. Viszont a csigolyaközti kisízületekben van porckorong, illetve porckorongszerű anatómiai rész, amelynek, mint láttuk igen fontos klinikai jelentősége van!
A manuális medicina elmélete szerint az ízületek blokkolódását okozó leggyakoribb anatómiai ok az ízületekben lévő porckorongszerű (porcsarló) részek, illetve az ízületi tok lágyrészeinek „becsípődése”. Az ilyen kis porckorongocskák, az un. meniszkoidok puhábbak, mint az ízület porcfelszíne, és egy rossz mozdulat esetén a két ízületi felszín széle közé kerülve becsípődhetnek és a műfogás mechanikus hatása, hogy ezeket „kiszabadítjuk” (.ábra).
Azonban lehetséges és elég, hogy ha csak maga az ízületi tok redője csípődik be az ízületi porcfelszínek közé. A csigolya anatómiai rendellenességei, mint a kisízületek felszínének vagy síkjának eltérései hajlamosítanak a meniszkoidok, vagy a tok, illetve annak részeinek becsípődésére.
A meniszkoidok nemcsak az ízületi szélek közé csípődhetnek be, hanem elég, ha a vékony ízületi belső un. synovialis hártyába, azaz az ízületi felszínt képező porc külső puhább rétegébe nyomódnak, már emiatt is elakadhat az ízületi mozgás. Ilyen egyszerű a blokkolódás fogalma, és könnyen megérthető a műfogások célja! A gyakorlatban a nehézséget az jelenti, hogy megállapítsuk, az adott panaszt valóban blokk okozza-e, hol van a blokk és hogyan szűntessük meg.
Az ízületi toknak vagy a tok redőjének, vagy a porckorongocskáknak a becsípődése nagyon fájdalmas, és kiválthatja az említett receptor eredetű gerincvelői fájdalom reakcióit, mégpedig az un. álgyöki tüneteket.
Emlékeztetek rá, hogy az ízületi tok és a belhártya bőven el van látva fájdalomérző receptorokkal. A meniszkoidok, az ízületi tok, illetve a redő becsípődése magyarázza azt a jelenséget, hogy a műfogásokkal az ízületi mozgás teljesen helyreállítható. A blokk lényege, hogy funkcióbeli károsodás és nem szerkezeti, mint például az ízületi artrózis, vagy levált ízületi porcdarab, vagy leszakadt porcsarló (meniszkus). A funkció helyreállítása a szerkezeti (szöveti, anatómiai) károsodással fordított arányban várható. Hangsúlyozni szeretném, hogy a manuális medicina alapfogalmát képző blokkolódás az ízületi mozgás elakadása, beszűkülése, amelynél lényeges, hogy az ok az ízületben van. Egyébként a mozgáskorlátozottság okai különbözőek lehetnek, így gyakran okozhatja izomfeszülés az ízülettől független is. A speciális blokkolódás és a következményes izomfeszülés kapcsolatáról szegmentális reflex jelenségek keretében volt szó. Ezért volt jelentős Lewit kísérlete, amelyben műtéti altatás alatt, izombénított személyeken is kimutatta az ízületi blokkolódást.
Összefoglalva a fentieket, a manuális terápiás műfogások mechanikus hatása az ízületi mozgás helyreállítása, a blokk megszűntetése, valamint az izomfunkcio a tartási eltlréséek helyreállítása.. A ,helyretétel” a mozgás helyreállításának értelmében igaz. Többnyire nem az „ideg csípődik” be, hanem a fájdalomérző receptorokban gazdag lágyrészek. Ennek bizonyítéka a gyöki tünetek és az „áÍgyöki” fájdalom különbsége is. Az egyszerű kisugárzó (angolul referred) fájdalom azonnal megszűnik, ha az őt létrehozó ok megszűnt. Az igazi ideggyulladás tünetei csak hosszabb idő után javulnak, illetve egyes tünetek „maradványként” végleg megmaradhatnak.
Sajnos az igazi (!) csigolya-elmozdulások (csigolyacsúszás=orvosi kifejezéssel: spondylolisthesis), amelyek oka akár baleset, vagy veleszületett csigolyaív szakadás, vagy ritkán a csigolyaívek megnyúlása, szalaglazaság, nem „tehetők helyre”. Az elcsúszás megszüntetése még műtéttel sem szokott megtörténni. A kezelés, a panasz csökkentése más módon (lásd később) történhet. Csak az ízületi blokkolódások kezelhetők műfogással! Bármilyen más magyarázat, például a ,,mész letörése” stb. nevetséges, és az illető tájékozatlanságára utal. A műfogás mechanikus hatása abban nyilvánul meg, hogy azonnal bekövetkezik a mozgásképesség javulása, a mozgáshatár fokozódása. A mozgásfunkció helyreállítása indítja meg a gyógyulás, a tünetek megszűnésének folyamatát. A következő hatás a fájdalom azonnali csökkenése, amelynek magyarázata az ízületi tok, a meniszkoid becsípődésének megszűnése. Az egyéb tünetek megszűnése már az un. reflexhatás témakörébe tartozik.