- A beteg kényelmesen, lehetőleg magát ellazítva helyezkedik el. A Lewit-iskola módszere szerint ülve vagy fekve szoktunk kezelni. A –régebbi- népi gyógyászok például többnyire álló betegen végezték a gyógyítást. Ez „gyorsítja” a kezelést, de így még nagyobb erő kell a műfogáshoz. A kezelt személy elhelyezkedése többnyire a kezelendő (anatómiai) célponttól függ. A teljesség igénye nélkül, például a C (nyaki) 1-6 szegmentek között inkább fekve, C7-Th (háti) 1 szegment ülve, a háti, ágyéki (derék) szegmentek és a keresztcsont-csipő ízület fekve történik a kezelés.
- Az ízületet beállítjuk a megfele1ő helyzetbe, óvatosan „megfeszítve az ízületet”, „érezni” kell az ízületet. Az ízület kíméletes, óvatos megfeszítést a passzív mozgathatóság határáig speciális angol kifejezéssel: „taking up the slack”, németül: „Vorspannung”-nak nevezik. Az ízület, vagy gerinc esetén a kezelendő szegment pontos beállítása biztosítja, hogy célzott, a kezelésre kiválasztott helyen történjen a beavatkozás. Így például a gerincen csak a kezelendő csigolyaszegmentre, vagy csak a keresztcsont-csipőcsonti ízületre irányuljon (hasson) a kezelés, sőt pontosabban csak a kívánt irányba. Tehát, hogy csak ott és azt kezeljük, amit kell, azt az un „fixálással” a „nemkívánt” részek „reteszelése” biztosítja,. Ez a leggyakoribb, legnagyobb különbség a korrekt manuálterápiás és a „laikus szintű” képzés és tevékenység között.
- Pár másodpercet várunk, amelyre azért van szükség, hogy az esetleges mellékhatások, az un. „nemkívánatos” tünetek ilyenkor jelentkezhetnek, s akkor nem hajtjuk végre a műfogást. Ez a fázis igényli a legnagyobb gyakorlatot.
- Ezzel egy időben a beteget lazításra szólítjuk fel, „hagyja el magát”. Itt szokott a legtöbb probléma adódni. Ugyanis -főleg a magyar ember – nem tud lazítani. Kétségbeesetten feszíti magát, merevíti az izmait. Úgy erőlködik, hogy lazítson, közben ellilul és teljesen kifárad. Vannak -szerencsére nem sokan – akiket nagyon nehéz rávenni, hogy „ne csináljanak semmit”. A lazítás nagyon fontos, mert megfeszített izmok esetén a manipulációs fogás fájdalmat idézhet e1ő. A műfogást követő panaszok nagy része emiatt következik be.
- A műfogás, egy csavarás-lökés-rántás egy pillanat alatti végrehajtása. A műfogás kivitelében egyaránt fontos az iránya, az ereje és az időtartama. A manipuláció során az ízületi felszínek egymástól eltávolodnak vagy elcsúsznak. Ezt a műveletet roppanó hang kíséri. Noha az erőbehatás nem az ízületi mozgás élettani irányába történik, vagy az élettani mozgáshatárt meghaladja, mégsem okozhat károsodást. A helyes (!) és a gyors (!) kivitel biztosítja a fájdalommentes kezelést. Egy tudományos kísérlet során megállapították, hogy a manuális medicina szabályait betartva, az optimálisan kifejtett erő a csont eltöréséhez szükséges erő fél-két százaléka. Ez Lewit mérései szerint maximum 1 kg 70 dkg. Nem veszélyeztethetünk azzal, hogy csontot törjünk, ízületet károsítsunk! A manipulációnál az erőkifejtés olyan, mint a karate versenyen az ütés. Bizonyos erőt „bele kell vinni”, de a mozdulatban már benne van annak visszafogása is. Úgy fejezném ki, hogy korlátozott, meghatározott erőkifejtés szükséges. A manipulációk fő veszélye a rossz technikai kivitel. A technikai kivitelben rejlő hiba leggyakrabban az szokott lenni, hogy a műveletet nem az ízületi mozgás véghelyzetéből indítják, és így például a rántásból rángatás lesz, ami ízületi károsodást okozhat. A másik leggyakoribb technikai hiba az indokolatlan túl nagy erő alkalmazása.
Három dolgot kell betartani:
- kis erővel,
- gyorsan,
- kis mozdulattal („rövid amplitúdóval”) kell végezni.
Ennek megfelelően három dolgot kell elkerülni:
a) nagy erőt,
b) lassúságot,
c) nagy ívű (amplitúdójú) mozdulatot.
A műfogás irányára vonatkozó alapszabály, hogy mindig a fájdalommentes irányban szabad csak végezni. Az ízületi mozgás és mozgathatóság vizsgálatakor kell megtalálni azt a mozgás irányt, amely nem fájdalmas. (így végezve a műfogást, biztosan fájdalommentes lesz a kezelés). Más irányzatok nem ezt a szabályt követik. A népi gyógyász ott nyom, ahol fáj, a kiropraktor többnyire az elakadás irányában hajtja végre a manipulációt.
- A manipulációs kezelés befejezését az utóvizsgálat képezi. Ez egyrészt az ízület mozgás és mozgathatóság aktív és passzív vizsgálatát jelenti: a mozgás szabad lett-e, az ízületi játék helyreállt-e. Másrészt meg kell győződni a kezelt személy állapotáról, és arról is, nem érzi-e rosszul magát. Emlékezzünk vissza a kenőasszonyok szokására, miszerint a kezelés után valamilyen műveletre szólítják fel a beteget, pl. fésülködjön, sétáljon, hajoljon. Próbálja ki, hogy a mozgása valóban javult-e. A manipulációk utáni azonnali változások a betegek számára az e1őzőleg fennállt panaszokhoz képest gyakran csodásak, hihetetlenek. Le tud hajolni, a fájdalom, a szédülésérzés azonnal szűnhet, az izomerő fokozódik stb. Természetesen ilyen eredményesség csak azoknál várható, akiknél e panaszokat valóban ízületi blokk okozta! Sok esetben csak az erős fájdalom szűnik rögtön, bizonyos tompa, feszítő érzés még egy-két napig fennállhat. Ritkán a kezelés helye még aznap érzékeny, de másnapra a beteg panaszmentes lesz. Bár a sikeres manipuláció után az ízület mozgása azonnal szabad lesz, és a kezelés előtti fájdalom azonnal szűnik, a kísérő reflex-tünetek csak később szűnnek. A manipulációt követően a kezelt személyek különböző „érzésekről” számolnak be. Ilyen például a melegségérzés az arcon, vagy a kezelt végtagon, a „megkönnyebbülés” érzése, mintha tehertől szabadultak volna meg”, az agyuk, látásuk kitisztult” stb. Mindezek elemzésére, később visszatérek.
A sikeres manipulációt tipikusan roppanás, kattanó hang jelzi. Ez hasonló ahhoz, mint amikor valaki az ujjpercét meghúzza, de azért nem azonos azzal. Lewit egy tudományos vizsgálata során egy „fonográffal” felvett hangot az EKG-hoz hasonló görbévé alakította át. Legújabban a roppanás okát az ízületben levő gáz felszabadulásával, un cavitációval, a szinoviális folyadékból felszabaduló (80%-ban CO2) gáz buborékkal magyaráznak.
A jó előkészítés mellett, a már említett kis erő kifejtése elegendő, mely várhatólag nem okoz károsodást. A műfogások számtalan technikája ismeretes, különböző iskolák, illetve egyéni gyakorlatnak megfelelően
A manipuláció a leggyorsabb és „legelegánsabb” mód lehet arra, hogy az ízületi blokkot szűntessük. De csak akkor szabad alkalmazni, amikor indokolt. A legújabb szemlélet szerint minél ritkábban kerüljön sor rá, optimálisabb a „szelídebb” technikákkal elérni a kívánt hatást. Fontos hangoztatni, hogy csak gyakorlott szakember végezheti, akik képes a megfelelő indikáció, az alapbetegség, a kizáró okok tisztázására, valamint a kezelés közben vagy után fellépő esetleges mellékhatások, kellemetlen tünetek, panaszok ellátására.
A manipuláció előtt, mint említettem bevezetésként izomenergia-technika, illetve mobilizációs fogás alkalmazása javasolt, de optimális lehet más izomlazító,,előkészítés”, amely lehet masszázs, fürdő, helyileg Lidocain injekció. Időnként újra és újra beszámolnak altatásban végzett manuálterápiás kezelésekről. Személy szerint nem tartom jó módszernek, az altatás felesleges és aránytalan rizikóinak vállalása és éppen a beteg és a kezelő kontaktusának, a beteg visszajelzésének hiánya, az említett kiviteli szabályok biztosítottságának hiánya miatt. Korábbi FIMM kongresszusokon beszámoltak altatással kapcsolatos rosszullétekről és általánosan helytelenítő vélemény alakult ki.