A krónikus, visszatérő derékfájás
Ez két különböző fogalom, mert lehet valakinek krónikus, azaz 6 hétnél továbbtartó, folyamatos derékfájása és lehet, hogy valakinek időnként, egy éven belül többször, vagy több évente jelentkezik derékfájása. Lényeges, hogy rendszerint fizikai megerőltetésre jelentkezik, vagy nyugalomban is, éjszaka is. Ez utóbbi gyulladásos folyamatra utal, de lehet, hogy a porckorong hátra felé nyomódik ki és ezért provokálódik hanyatt fekvéskor. Az állandó, folyamatos, nappal, éjjel is jelentkező derékfájás mindig komolyabb hátterű, például gyulladásos gerincbetegség jele lehet. A krónikus derékfájás fájdalmak esetén sokszor nem sikeres a manuális terápia. Feltehetően itt már maradandó szerkezeti eltérések alakulnak ki, amelyek nem állíthatók teljesen helyre. Ilyenkor vannak már pszichés, szociális tényezők is.
A krónikus fájdalom okának kiderítéséhez a beteg részletes kikérdezése szükséges. Elemezni kell a mozgásait, megismerni életmódját, és igen részletes mozgásszervi vizsgálatot kell végezni. Az ágyéki gerinc indokolatlanul gyakran visszatérő blokkjaira még inkább érvényes, amit a háti gerinccel kapcsolatban ismertettem. Újra és figyelmesebben végig kell fizikálisan vizsgálni a beteget tartási, statikai, izomegyensúlyi eltérést keresve, egyéb vizsgálatokkal kiegészítve kell kizárni számtalan egyéb gerinc vagy gerincen kívüli betegséget, a gócoktól a pszichés tényezőkig. „Blokk nélküli” fájdalmak vagy, rövid időn belüli visszatérő blokkok esetén részletes kivizsgálás szükséges, elsősorban a kismedencében lévő szervekkel kapcsolatban, mint a méh, petefészek, prosztata, vastagbél.